Jegyvásárlás

Program


Fenyő László és kamarapartnerei

Fenyő László és kamarapartnerei

Azóta, hogy 2004-ben, Kronbergben megnyerte a Nemzetközi Pablo Casals Gordonkaversenyt, Fenyő Lászlót a közönség és a kritikusok az egyik legizgalmasabb muzsikusként ünneplik-értékelik, aki produkcióval képes felkavaró élményben részesíteni hallgatóságát.  több

Nincs aktuális előadás

Ön egy múltbeli eseményre keresett. Kérjük, válogasson aktuális kínálatunkból a Jegy.hu keresőjében!

Utolsó előadás dátuma: 2014. november 18. kedd, 19:30

Lélegzetelállító technikájának és erőteljes, érzelmekben gazdag kifejezőkészségének köszönhetően minden koncertje különleges élményt nyújt, a zene és a művek új, addig ismeretlen arcait mutatja meg. Bár gyakran hallható magyarországi pódiumokon, nagyszerű képességeit elsősorban Németországban kamatoztatja: 2001-től 2012-ig a Frankfurti Rádió Szimfonikus Zenekarának szólócsellistája volt, 2012-től pedig a karlsruhei Zeneművészeti Főiskola tanszékvezető professzora.


Fenyő László egészen rendkívüli művészeket hoz magával a Művészetek Palotájába. A moszkvai Gnyeszin Intézet egykori diákja, Eduard Kunz 2000 és 2010 között nem kevesebb mint tizenhárom nemzetközi versenyt nyert meg, Nagy-Britanniában szinte az összes neves zenekarral fellépett, valamint Európa legrangosabb koncerthelyszínein játszott. A norvég Vilde Frang Bach kettősversenyét Anne-Sophie Mutter oldalán szólaltatta meg európai és amerikai koncertturnén, de még húszesztendős sem volt, amikor Mariss Jansons meghívta szólistának. Azóta olyan kamarapartnerekkel játszott, mint Martha Argerich, Jurij Basmet, Renaud és Gautier Capuçon, Gidon Kremer és Leif Ove Andsnes. Szűcs Máté 2011 szeptembere óta minden idők egyik legjobb zenekara, a Berlini Filharmonikusok első szólóbrácsása.

Műsor:

Kodály: Duó hegedűre és gordonkára, op. 7
Dohnányi: Szerenád vonóstrióra, op. 10
Bartók: I. rapszódia, BB 94
 
Brahms: g-moll zongoranégyes, op. 25

Közreműködők:

Fenyő László - cselló
Vilde Frang - hegedű
Szűcs Máté - brácsa
Eduard Kunz - zongora

Ajánlatunk


Talán sokszor mi magunk sem érezzük, hogy a digitális kor hányféle módon változtatta meg a zenéhez fűződő viszonyunkat. Mégis, vannak olyan témák, amelyek egyszerűen kikövetelik maguknak az analóg, hagyományosabb megszólalást. A 2010-es évek óta aktív énekes-dalszerző, Szakács Gergő az évek során a monumentális pophangzástól az intimebb, élő hangszeres produkciók felé mozdult el, és ez az út a Müpában érkezik el következő fontos mérföldkövéhez.

Napjainkban aligha képzelhető el műalkotás, amely fontosabb figyelmeztetést rejtene magában a fenyegető természeti jelenségekről és a Föld lehetséges sorsáról vitázó emberiség számára, mint Az istenek alkonya. Talán még van idő arra, hogy visszaadjuk a gyűrűt a Rajna sellőinek.

Ajánló


A produkciók koncepciója kiforrott - ám a Ring az elmúlt években a konstans elképzelés keretein belül megfiatalodott, részleteiben újjászületett. Állandó…

A Rajna kincse bevezetés a történetfolyamatba, az alapkonfliktus megjelenítése. Megtapasztaljuk az ősállapot békéjét, és szemünk előtt követik el az ősbűnt,…

A 2015 óta létező, sikert sikerre halmozó, élőben is fergeteges aurevoir. vendégekkel búcsúztatja a 2026-os évet. Az antológia című évzáró…

Figyelem! A vásárlási időkorlát hamarosan lejár!
becsült lejárati idő:
00:00

tétel a kosárban

összesen:


Lejárt a vásárlási időkorlát! Kérjük, állítsa össze a kosarát újra!