János Vitéz

A Recirquel új produkciója, a Paradisum az elpusztult világ elcsendesedését követő újjászületés mítoszát kutatja, ahol a kommunikáció eszköze a test, az egyetlen közös nyelv a mozdulat. Az idilli létezés teremtményei a körülöttük lüktető „életanyag” folyamatosan alakuló, örvénylő természeti erejéből bontakoznak ki, hogy a megtisztulás, születés, ébredés és rítus jelenetein át elérjék az anima mundit, a világ szellemét.

Sokféleképpen lehet tisztelegni a száz éve született Miles Davis emléke előtt, de kevesen mondhatják el magukról, hogy testközelből élték át a Miles-varázst, és a játszótársaként kaptak tőle örök érvényű útravalót.

A film kicsinyke slágerválogatással indul. Öreg slágerek ezek, még akkor is, ha többségük máig sem enyészett el. Nosztalgia lenne? Vagy inkább a főszereplő bemutatása, aki egykor sikeres színésznő volt? Vagy szatirikus elem, amely tapintatlanul emlékeztet bennünket arra, hogy a történelem forgatagában kiknek is énekelgettek a mi díváink?