MUS-E – Zenén innen, zenén túl
Korosztály: 6-10 év
Korosztály: 6-10 év
MUS-E – Zenén innen, zenén túl
Megelevenedhet-e egy történet zenében? El lehet-e táncolni egy festményt? Hogyan kapcsolódnak egymáshoz, miként működnek együtt a különböző művészeti ágak? Ezekre a kérdésekre keresik a választ a foglalkozásokat vezető művészek a részt vevő gyerekekkel együtt, közös játékos, kreatív zenei-művészeti tevékenység során. A Yehudi Menuhin kezdeményezésére 1993-ban indult MUS-E (Musique-Europe) művészeti-nevelési program lényege, hogy a gyermekek a foglalkozásokon olyan impulzusokat kapnak, amelyek érzékennyé teszik őket a külső világ különféle jelenségeinek befogadására, értelmezésére és továbbgondolására.
Rendező: Müpa
„A legnagyobb művésznek sincs oly álma, / amit ne zárna bármely kocka márvány / önnön feleslegébe…” – Michelangelo (Babits fordításában…
A Tokiói Filharmonikus Zenekar még soha nem járt a Müpában, izgalmas élményt ígér tehát Ázsia egyik legjelentősebb, több mint egy…
A hárfán és theorbán játszó Christina Pluhar, valamint nemzetközi sikereket arató régizenei együttese, a L’Arpeggiata arról híres, hogy minden hangversenyprogramjuk…
tétel a kosárban
összesen:
Lejárt a vásárlási időkorlát! Kérjük, állítsa össze a kosarát újra!