Buy tickets

Program


BABAKONCERT – Első találkozások az élő zenével

BABAKONCERT – Első találkozások az élő zenével

Életünk első, meghatározó zenei élményei az anyaméhben érnek bennünket. A csecsemő még ki sem nyitja a szemét, amikor már ösztönösen reagál a muzsikára.

Current events







Please click here to view other events(5)

Érzelmi fejlődésünk, a világgal való ismerkedésünk nélkülözhetetlen elemét alkotják azok a hatások, amelyeket a zene gyakorol ránk. A zenehallgatást tehát nem lehet elég korán kezdeni. Ezért határozták el a program szerkesztői, hogy a Művészetek Palotája falai között lehetőséget kínálnak 0–12 hónapos gyerekeknek és szüleiknek az élő klasszikus zenével való kötetlen találkozásra. A kicsik a speciálisan számukra összeállított műsort édesanyjuk, édesapjuk ölében ülve hallgathatják, de ha úgy tartja kedvük, nyugodtan mászkálhatnak is a színpad előtt leterített szőnyegen. A családok kényelmét babakocsi-parkoló és pelenkázóhelyiség szolgálja.

Közreműködnek: a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem hallgatói

Suggestions


Makaya McCraven a zenekarvezető dobosok új generációjának egyik kiemelkedő tehetsége, egy „ütem-tudós”, akinek nevéhez a 2020-as év egyik legjobb lemeze…

Veronika Harcsa, Bálint Gyémánt and time - the relationship between the three contains some genuine thrills, and in more ways…

Although the concept behind the productions has always been a mature one, over the years the Ring has been rejuvenated…

Warning! The basket time limit is about to expire!
estimated time left:
00:00

item(s) in basket

total:


Time limit has expired. Please, put item(s) in to basket again.